Anyanyelv napi helyzetkép Kolozs megyéből

„2017-ben Kolozs megye 12 településén helyeztek ki kétnyelvű helységnévtáblákat, hátra van még további 17 település. Ezeket a táblákat sok esetben a helyi RMDSZ-es tanácsosok kezdeményezésére szerelték fel, azonban helyenként a prefektusi hivatal vagy az RMDSZ megyei szervezetének a közbenjárására is szükség volt” – összegezte az elmúlt év fejleményeit Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Kolozs megyéből 85
település szerepel abban a kormányhatározatban, mely rögzíti, hogy hol kell az
adott kisebbség nyelvén is feltüntetni a települések neveit. Ezek közül 2017
elején 27 helységben hiányoztak a kétnyelvű felirattal ellátott táblák. „Az elmúlt évben folyamatosan napirenden
tartottuk a helységnévtáblák kérdését, legyen szó a megye bármely
településéről. A helyi tanácsosokkal egyeztetve több esetben is sikerült gyors
megoldást találni és pótolni a hiányzó táblákat. Voltak olyan esetek is, amikor
a felszólítás vagy a hivatalos átirat küldése oldotta meg az ügyet, de volt
olyan is, hogy a prefektusi hivatalhoz kellett fordulnunk.
” – tájékoztatott
Csoma Botond, megyei elnök.

Jelenleg 17 településen hiányzik a kétnyelvű
tábla Kolozs megyében. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete ezekben az esetekben
is intézkedett már, ezt mutatja helyzetjelentés, amelyet a lentebb csatolt fáljban találnak. A jelentést az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából
készítette el a szervezet, melyben összegzik az elmúlt egy év megvalósításait,
valamint a további teendőket.