Ma kezdődik az aranyosgyéresi Népfőiskola

29-ik alkalommal szerveznek népfőiskolát Aranyosgyéresen. Az esemény megszervezéséről az RMDSZ aranyosgyéresi szervezete gondoskodik. Az öt napos esemény különböző tematikák köré épül. Az érdeklődők a tudomány és a kultúra területeiről érkező előadók segítségével művelődhetnek a február 5-9-e között szervezett előadás-sorozat keretében.

„Ezt az eseményt minden évben megszervezzük a helyi
közösség számára, így idén se maradhatott el. Ugyanakkor az elnökké
választásomkor is elmondtam, hogy fenntartható párbeszéd kialakítására
törekszem a helyi magyar közösséggel, és úgy gondolom az ilyen alkalmak remek
lehetőséget biztosítanak a kapcsolatok kialakítására”
– tudtuk meg Nagy Annamáriától, az
RMDSZ aranyosgyéresi szervezetének elnökétől.

Az eseményt a
helyi Magyar házban szervezik és minden előadásra 17 órától kerül sor. Az első
előadó Bálint Huba, aki A lélek
szerkezete
címmel tart előadást. Kedden A
szupertechnológiák hatása az emberekre es ezek kezelése a családban
előadás
lesz terítéken dr. Egyed Péter előadásában. Szerdára dr. Zsigmond Győző készül
előadással, melynek címe Sajátosságok,
érdekességek a magyar névadás történetében.
Csütörtökön délután Szőcs Endre
a makrókörnyezetről beszél majd a résztvevőknek, illetve pénteken politikai
esttel zárul az idei Népfőiskola.