Az Európai Unió működésével ismerkedhetnek fiatal gyakornokok a jövő hónaptól Winkler Gyula EP-képviselőnek és a MIÉRT-nek köszönhetően.
Szerdán, Kolozsváron ismertette gyakornoki programját és az
idei sikeres pályázók névsorát Winkler Gyula, az Európai Parlament RMDSZ-es
képviselője és Oltean Csongor, a pályázatot megszervező Magyar Ifjúsági
Értekezlet elnöke.
Oltean Csongor kiemelte, tizennyolc MIÉRT-es fiatal közül
választottak, a pályázóknál nemcsak a felkészültség volt mérvadó, hanem az is,
hogy ki mennyire elhivatott abban, hogy az Európai Unióval ismerkedhessen.
Tavaly a MIÉRT-hez tartozó ifjúsági szervezetek több mint 350
ezer euróra pályáztak összesen az Erasmus Plus programon belül. „A fiatalok azt tapasztalhatták meg, hogy ez
a multikulturalitás új ajtót nyitott meg a számukra” – fogalmazott Oltean.
Kiemelte azt is, MIÉRT-esek mára részt vesznek az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének
(YEPP) eseményein, sikerült így elfogadtatniuk a Minority SafePack-kel és az
ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontjukat.
Boros Anita jogász, aki tavaly volt Winkler Gyula gyakornoka,
arról mesélt, hogy fontos volt számára életközelből megtapasztalni az európai
folyamatokat. Csorba Zsuzsa szintén tavaly vett részt a programon. Úgy
fogalmazott: a fiatal végzősöknek a versenyképességét növeli azt a gyakorlati
tudást, amit itt lehet szerezni. Balló Tamás KIFOR-elnök korábbi gyakornok
kiemelte, hogy mindenki meg tudja találni a neki megfelelő vitákat,
beszélgetéseket, az egyetemi tanulmányaihoz hozzájárultak a Brüsszelben töltött
hetek.
„Engem az tart a
politikában és az motivál, hogy fiatalokkal tudok együtt dolgozni” – fogalmazott Winkler Gyula, aki szerint értékeket abból meríthetünk,
hogy megvizsgáljuk, mi jó és mi rossz a fiatalok számára. Erdélyben a magyar
jövő érdekében dolgozunk és ezt csak a fiatalokkal együtt érdemes – tette
hozzá.
Kiemelte: volt gyakornok, aki államvizsga-dolgozatát írta meg
a brüsszeli harminc nap alatt, mások a későbbiekben is tartották a kapcsolatot
az ott megismert emberekkel, sőt korábbi gyakornokok mára vele dolgoznak együtt.
Nyáron megszervezi a gyakornokok találkozóját is éppen azért, mert napjainkban
a kapcsolati tőke a legfontosabb. Winkler bemutatta azt a korábbi gyakornokok
által szerkesztett kiadványt is, amely az EU-tagság előnyeit összegzi.
A pályázatot elnyerők: Bara Bernadett (Csíkszentdomokos),
Tornai Szilárd (Székelyudvarhely), Varga Zsuzsánna (Székelyudvarhely), Buryán
Tünde (Medgyes), Tasnádi Márta (Szék) és Fodor Orsolya (Kálnok).




