Antal Géza: Segítünk azoknak, akik élni szeretnének a szavazati joggal

Kolozs megye több településén is ügyfélszolgálatot működtetnek a következő időszakban, annak érdekében, hogy segítsék azokat az állampolgárokat, akik élni kívánnak a szavazati jogukkal a magyarországi országgyűlési választásokon. Mint ismeretes a külhoni magyarok számára a levél formában lehet szavazni, mely szavazatokat a konzulátuson vagy a helyi RMDSZ szervezeteknél lehet leadni.

“Az utóbbi hónapokban egyre többen fordulnak
hozzánk és kérnek tájékoztatást a választásokkal kapcsolatosan. Ennek fényében döntöttünk
úgy, hogy a nagyobb településeken igyekszünk meghatározott idejű ügyfélszolgálatot biztosítani, azok számára, akik igényt tartanak erre
.”-
tájékoztatott Antal Géza, az RMDSZ
Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Az április 8-i választásokig
Kolozsváron két helyszínen nyújtanak segítséget a magyar állampolgároknak. A
Magyar utcai (B-dul 21 Decembrie 1989, 47/7 szám) RMDSZ székházban minden
hétköznap 9-17 óra között, a Szentegyház utcai (Iuliu Maniu, 2 sz.) ügyintéző
irodában, naponta 10-18 óra között várják az érdeklődőket. Mindkét irodában
lesz ügyfélfogadás április 7-én, szombaton valamint április 8-án, vasárnap
reggel 10 és este 20 óra között.

Kolozsvár
mellett a megye minden városában és néhány nagy településen is lesznek
önkéntesek, akik segítséget nyújtanak.

  • Aranyosgyéres,
    Magyar ház, április 3-án 18-19 óra között és április 4-én 10-18 óra között
  • Bánffyhunyad,
    Református Parókia, április 4-én 16-18 óra között, április 5-én 15-17 óra között és április 6-án 16-18 óra
    között
  • Dés, Magyar
    ház, március 29-én 17-19 óra között és április 5-én 17-19 óra között
  • Szamosújvár,
    RMDSZ Székház, április 3-6, naponta 16-18 óra között
  • Torda, RMDSZ
    Székház, március 27-én, április 5-6-án, 18-20 óra között

 

  • Bálványosváralja,
    helyi RMDSZ, naponta 16-18 óra között
  • Gyerővásárhely,
    kultúrotthon, április 3-án, 13 órától
  • Kiskapus,
    kultúrotthon, április 4-én 16 órától
  • Kisbács,
    Ifjúsági Ház, április 5-én és 6-án, 18-20 óra között
  • Magyarkapus, kultúrotthon, március 31-én 12 órától és április 5-én 16 órától
  • Magyarfenes,
    kultúrotthon, április 7-én, 12-16 óra között
  • Tordaszentlászló,
    Református Parókia, naponta
  • Válaszút,
    Kallós Zoltán Művelődési Ház, április 4-én és 6-án 16-18 óra között, április
    7-én 12-16 óra között

Az RMDSZ
helyi szervezetei a megye további településein szintén segítenek az
érdeklődőknek. Mindazok, akik tájékoztatást igényelnek a levélszavazás
menetéről vagy az azonosító nyilatkozat kitöltéséről forduljanak bizalommal a
településükön tevékenykedő RMDSZ elnökhöz, helyi tanácsoshoz.