László Attila: mintegy 40-100%-al többet keresnek márciustól az egészségügyben dolgozók!

A szenátus egészségügyi bizottságának egyértelműen az a célja, hogy olyan körülményeket biztosítson a fiatal orvosoknak, hogy rezidensként és kezdő orvosként az itthon maradás mellett döntsenek. László Attila, az egészségügyi bizottság elnöke felhívja mindenki figyelmét arra, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen pozitív irányba változott az orvosok bértáblája. A fizetések, ha még nem is állnak nyugat-európai szinten, egyes esetekben akár 100%-al is növekedtek március 1-től.

„Egy
harmadéves rezidens orvos például, míg 2017-ben még nettó 1900-2300 lej közötti
fizetéssel rendelkezett, 2018 januárjától 3900-4800 lej közötti összeget vihet
haza. Több mint 100%-os fizetésemelésről van szó. A főorvosok pedig a 3000-4000
lej közötti 2017-es nettó fizetésükhöz képest 7300-9100 lej közötti összeget
kapnak. Ezekre az összegekre még rájönnek a túlórák és az ügyeleti díjak,
melyek szintén jelentősen növekedtek március 1-től. Egyes esetekben tehát akár
12000-15000 lejt is kereshet egy főorvos havonta, míg a sok ügyeletet vállaló
rezidensek 6000-8000 ezer lejt is kaphatnak” – nyilatkozta az egészségügyi
bizottság elnöke. 

De nem csak az
orvosoknak növekedett jelentősen a fizetésük: az asszisztensek, régiségtől és
egyéb tényezőktől függően 40-80%-os fizetésemelésben részesültek. Egy kezdő
asszisztens például 1300-1500 lej helyett nettó 2300-2800 lejt vihet haza, egy
főasszisztens pedig 2000-2500 lej helyett 2600-3150 lejjel rendelkezik március
1-től.

„Bár a
fizetésemelések jelentősen megterhelik az egészségügy költségvetését, úgy
gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy az orvosok megfelelő bérezésben
részesüljenek. Ebből indul ki minden: ha méltányos fizetést kapnak, kevésbé
tudják elszívni őket a nyugat-európai kórházak. Ha a jó orvosok itthon
maradnak, a betegek bizalma is megnő, nagyobb valószínűséggel választják az
itthoni kórházakat ahelyett, hogy Ausztriába, Németországba mennének kezelésre.
A következő lépés a kórházak felszereltségi szintjének növelése.” – fejtette ki
az egészségügyi rendszer jövőjét illetően László Attila.