Megtartották az éves falugyűléseket Körösfő községben

Az elmúlt év fejlesztéseiről és befektetéseiről tájékoztatta a lakosokat, illetve a 2018-as tervekről is beszámolt Bodis László polgármester és Balázs Béla alpolgármester a közelmúltban szervezett falugyűléseken, Körösfő községben. Három hét alatt a községhez tartozó valamennyi faluban megtartották a lakossági fórumokat.

„A tavalyi évünk is mozgalmas volt. Különböző befektetéseket vittünk véghez: Körösfőn elkezdtük a ravatalozó ház megépítését, az ivóvíz hálózatot cseréltük ki, Nyárszón elkezdtük a halottasház megépítéséhez szükséges dokumentációk előkészítését, Sárvásáron térfigyelő kamerákat szereltünk fel, illetve a község minden településén megoldottuk a közvilágítás problémáit” – tájékoztatott a polgármester.

2018-ban is kemény munka vár az önkormányzati képviselőkre ugyanis további befektetésekre készülnek. Bodis László elmondása szerint felújítják a falvakban a kultúrotthonokat, járdákat létesítenek. Nádason szabadtéri színpadot építenek a lakosság kérésére. Nyárszó és Sárvásár esetében elkezdik a dokumentáció összeállítását a csatorna és vízhálózat kialakítására, illetve a Sárvásár-Nyárszó útvonalon aszfaltozásra is készülnek. Ebben az évben archiválni szeretnék a polgármesteri hivatalban fellelhető dokumentumokat, illetve az önkormányzat weboldalát is fejleszteni szeretnék, annak érdekében, hogy könnyebben informálhassák a lakosokat a községben történő eseményekről.

A március 4. és 17-e között megtartott falugyűléseken több mint 220 lakos jelent meg, akiknek lehetőségük nyílt kérdéseket intézni a község vezetése felé és javaslatokat fogalmazhattak meg a polgármesteri hivatal irányába.

YouTube-videó

A videó megjelenítéséhez a hozzájárulása szükséges, mert a YouTube sütiket használ.

Megnézem a YouTube-on ↗