200 ezer lejt különített el idén az önkormányzat a hátrányos helyzetű személyek fogászati költségeire

200 ezer lejjel támogatja 2018-ban az önkormányzat a hátrányos helyzetű személyek fogászati kezelési költségeit. Az önkormányzat egy többéves program révén nyújt segítséget a létminimum alatt élő, kirekesztett, vagy a társadalmi kirekesztés által fenyegetett kolozsvári lakosoknak, hogy megfelelő, jó minőségű fogászati ellátásban részesüljenek. Az önkormányzat ezzel a programmal is elősegítené az érintettek társadalmi felzárkózását, életminőségük javulását, a fogászati szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, a fogbántalmak megelőzését, kezelését

A programban partnerként vesz
részt az önkormányzat, és a hozzá tartozó Szociális és Egészségügyi
Igazgatóság, a Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, illetve annak Fogorvosképző Kara,
illetve a Kolozsvári Sürgősségi Kórház. A partnerségi szerződés 2020 végéig
érvényes. A program kedvezményezettjei azok az idős személyek, akiknek nyugdíja
és egyéb esetleges szociális juttatásának értéke összesen nem haladja meg az
1000 lejt, a a fokozott súlyosságú és súlyos fogyatékkal élők, a 700 lejes
munkanélküli segélyben részesülők, a tartósan munkanélküliek, akik nem
részesülnek segélyben, a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság
nyilvántartásában levő, jövedelem nélküli és alacsony jövedelmű személyek, akik
garantált minimális jövedelemben, családtámogatásban, szociális konyhai
étkeztetésben részesülnek.

 „Az önkormányzat egyre nagyobb figyelmet szentel a
szociális ügyekre, a hátrányos helyzetű lakóinak megsegítésére. Elkötelezetten
tesz azért, hogy a nehéz helyzetben levő személyek és családok lehetőséget
kapjanak a társadalmi felzárkózásra. A fogászati ellátást célzó program ilyen
szempontból jól illeszkedik ebbe a szociálisan érzékeny szemléletb
” –
hangsúlyozta Oláh Emese alpolgármester.