Horváth Andortól búcsúzik az RMDSZ

Megrendülten fogadtuk a hírt: 2018. április 9-én 74 esztendősen elhunyt Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő, a román művelődési minisztérium volt miniszter-helyettese és államtitkára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel és mély megrendüléssel búcsúzik az erdélyi magyar közösség példamutató személyiségétől.

Horváth Andor vallotta, az irodalom
út és kulcs kultúránkhoz, az irodalom révén valósulhat meg igazán a közösségi
lét. Nemcsak hitte, állítását egy egész életművel bizonyította: tanította a
múltat, szembesített a jelennel, és mindvégig kérdezett.

Ennél talán csak az lehet
fontosabb, hogy megkérdőjelezett társadalmi folyamatokat, alulról és felülről
is megvizsgált döntéseket, ha kellett, hát, elölről kezdte mindezt. Ő biztos
akart lenni és biztos is volt az elvégzett munkában.      

Nyitottsága megkérdőjelezhetetlen
érdeme. Egy asszimilációra törekvő volt kommunista ország értelmiségijeként
alkotott és közvetített, a kultúrák közötti átjárhatóságban látott igazi jövőt
közösségének.

Igazi transzilván ember, a
román-magyar párbeszéd és a kölcsönös tisztelet híve. Szellemi táplálékot
biztosított a legsötétebb évtizedekben, kitárta az ablakot kortársai előtt.

Sosem eltávolította, mindig
közelítette egymáshoz az összetartozót: a román és a magyar irodalmat, a
többségi és kisebbségi kultúrát.

1970 óta A Hét hetilap munkatársa,
1983-ig főszerkesztő-helyettese, 1990-ig a Művelődés szerkesztője. 1990–1992
között a román művelődési minisztérium miniszter-helyettese, majd államtitkára.
1992-től a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszék
összehasonlító irodalomtörténet tanára, 1997–2011 között egyetemi docens.

1995–1999 között a Bolyai Társaság
elnöke. 1996-tól a Korunk főszerkesztő-helyettese. 1999–2004 között a
Babeș–Bolyai Tudományegyetem szenátusának tagja.

Számos kötet szerkesztésében,
válogatásában játszik kiemelt szerepet. 2000-ben Kántor Lajossal közösen
kiadják a Határjegyeket, Andrei Pleşu több művét is lefordítja.

Egy közösség diktatúra utáni
ébredésekor kiemelt azoknak a személyeknek a léte, akik a demokratikus értékek
mellett kiállnak, és a jövő építésében érdekeltek. Horváth Andort szüntelenül
foglalkoztatta a magyar emberek sorsának átalakulása.

Közösségünk egyik legmarkánsabb
kiállású személyiségétől búcsúzunk most.

Emléke legyen áldott!

Vigasztalódást gyászoló
szeretteinek!

Kelemen Hunor szövetségi elnök