Kalotaszentkirály ad otthont a 28. Zöld Országos Találkozónak

„A magyarországi környezetvédelmi civil szervezetek minden évben megszervezik ezt a találkozót, mindig más-más településen. Már egy ideje megfogalmazódott az ötlet, hogy a határon túl szervezzék meg ezt az összejövetelt, annak érdekében, hogy minél több külföldi zöld szervezetet be tudjanak vonni, ugyanis az esemény legfontosabb célja az együttműködés erősítése, hiszen ha a környezetvédelmet nézzük nincsenek határok” – számolt be Péter Árpád, a Silvanus Ökológiai Egyesület elnöke, az esemény helyi főszervezője.

A 28-ik alkalommal megszervezett országos találkozó idei mottója a „Kárpát-medence,
mint ökológiai egység”, ezzel is alátámasztva a határon túli
helyszínválasztást. A főszervező elmondása szerint a kalotaszentkirályi
Silvanus Ökológiai Egyesület közösen a Holocen Természetvédelmi Egyesülettel
állította össze a programot. A helyi szervezet legfontosabb feladata az erdélyi
zöld szervezetekkel megismertetni a találkozó mibenlétét és ebben segített a
marosvásárhelyi Fókusz Ökó Központ.

„Köztudott, hogy Kalotaszentkirály nagy hangsúlyt fektet a
környezetvédelemre és a tisztaságra is, nem hiába nyertük el 2014-ben a Kolozs
megye legtisztább községe címet, ezért nagyon örülünk, hogy mi adhatunk otthont
a 28. Zöld Országos Találkozónak. Ez a rendezvény a helyieknek is fontos, az
eseményre közel 500 vendéget várunk, akik a Kalotaszentkirályon található 46
vendégházban, a református parókia vendégszobáiban és az Ady Endre Általános Iskola
bentlakásában lesznek elszállásolva, ezzel is segítjük a helyi vendéglátókat. A
találkozó által reméljük, hogy a helyi turizmus is fellendül és többen
visszalátogatnak hozzánk a jövőben”
– nyilatkozta Póka András,
Kalotaszentkirály polgármestere.

Az esemény április 12-én kezdődőtt és nagyon sok szakmai előadással
készülnek. A program összeállításánál a
szervezők a környezetvédelemre fektették a hangsúlyt, de ugyanakkor nem
maradhatnak ki a szórakoztató jellegű pontok sem, például pénteken a
kirándulással kezdődik a rendezvény, a részvevők 6 különböző helyszín
meglátogatása között választhatnak.