Várfalván és Bágyonban is felújítják B kategóriás besorolású unitárius templomokat. 500 ezer eurós finanszírozást kaptak az egyházközségek az Európai Uniótól a két épület teljes rehabilitálására. Ezt a pályázatot 2015 decemberében adták le és héten kezdték el a tényleges felújítási munkálatokat.
„A
restauráció során szakszerűen felújítják a templom külsejét és belsejét
egyaránt, illetve a templomkertet és a templomot körülvevő várfalat. A pályázat
kiterjed a templomtorony, a tető, a belső bútorzat felújítására, kő és fa
diszítőelemek restaurálására, a padfűtés és új villanyhálozat beszerelésére és
az orgona felújítására is. Reméljük, hogy 2020 elejére befejeződnek a
munkálatok.” – nyilatkozta Barabás Zsolt, a Várfalvi Unitárius
Egyházközség lelkésze.
„A
munkálatok előtt szükség volt egy régészeti felmérésre , amelyet a múlt évben
megcsináltunk. A tényleges felújítási munkálatokat a héten kezdték és reméljük,
hogy két éven belül ismét használhatjuk a templomokat.” – tájékoztatott Fekete Béla, a Bágyoni
Unitárius Egyházközség lelkésze.
Mărginean János, Várfalva község RMDSZ-es
polgármestere elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a munkálatok
zavartalanul folyhassanak, és határidőre kész legyenek a templomok. „A pénzügyi forrást teljes mértékben az
Európai Uniótól kapták, de a helyi önkormányzat mindenben segítő kezet nyújt,
amiben csak tud. Például a régészeti munkálatok során munkásokat szereztünk és
továbbra is számíthatnak a segítségünkre.” – nyilatkozta a polgármester.
Bár a munkálatok befejezésére 2019 volt a
határidő, mivel a szükséges engedélyek beszerzése elhúzódott, így egy
hosszabbított határidőre, 2020-ra tervezik a felújított templomok átadását.




