Két éve az önkormányzatban – konferenciát szervezett a Kolozs Megyei Önkormányzati Tanács

Ma tartotta éves önkormányzati konferenciáját az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete. Az idei eseménynek Szék adott otthont. A rendezvényre meghívást kaptak Kolozs megye RMDSZ-es önkormányzati képviselői, akik a felkért előadók hasznos tanácsait hallgathatták meg. A konferencia a két éves önkormányzati tevékenységekere is kitért, illetve a következő helyhatósági választásokra való felkészülés is helyet kapott a szakmai előadások mellett.

Az eseményt Vákár István, a Megyei Önkormányzati Tanács elnöke, a Kolozs
Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke nyitotta meg. „Az önkormányzati tanács szervezetünk fontos intézménye, ez a találkozó
a közösségépítést, a tapasztalatcserét szolgálja. Egy önkormányzat életében
nincs két egyforma nap, minden nap új és új kihívásokat hoz, amelyekre megoldást
kell találnunk, csak így lehetnek eredményesek önkormányzataink. Ezért is van
szükség az ilyen típusú képzésekre, eszmecserékre”
– köszöntötte a Kolozs
megyei önkormányzati képviselőket Vákár István.

A házigazdák részéről Sallai János, Szék község polgármestere köszöntötte
az egybegyűlteket. A polgármester köszöntője után Csoma Botond parlamenti
képviselő, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke következett. „Folyamatban van a közigazgatási törvénykönyv
elfogadása a parlamentben. Sajnos a román pártok központosítást szeretnének
végrehajtani, többek között a kormánymegbízott hatáskörét szeretnék bővíteni.
Már több kommunikációs csatornán is elmondtuk, hogy ezzel nem értünk egyet, úgy
gondoljuk, hogy egy demokratikus társadalmi berendezkedésben a választott
képviseleti testületeknek kell megerősített jogkörrel rendelkezniük.”
–
mondta el tájékoztatójában a képviselő.

A konferencia első előadója Kelem Hunor szövetségi elnök volt, aki a Két év négy választás. Nincs politikai
siker erős közösség nélkül
című előadásában kiemelte, a Szövetség több
olyan feladatot is teljesített az elmúlt időszakban, amely a közösségépítés
szempontjából is különösen fontos volt. Mindenekelőtt a Minority SafePack
európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési kampányát említette, amelyet
sikerre vittek: az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig felmutatták, erős és
szolidáris az az ötvenmilliós közösség, amely jogainak európai védelmet akar.
Abban bízik, hogy a 2019 után összeülő Európai Parlament és Bizottság érdemben
foglalkozik majd az őshonos kisebbségek kérdésével.  „A politikában, a közösségi érdekvédelemben folyamatosan kell tervezni,
és a mérlegkészítést is gyakran el kell végezni”
– hangzott el a szövetségi
elnök előadásában.

Kolozs megye testvér megyéjének, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnak az elnöke
a testvérmegyei kapcsolatok vidékfejlesztésben betöltött szerepéről beszélt. Az
elnök előadásában kitért a közös probléma megoldási lehetőségekre. Az előadása
az eszmecserén alapult olyan példák által, amelyekkel ők is küzdöttek és Kolozs
megyében is jelen vannak, így az általuk bevált megoldásokat vázolta fel.

Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő az Európai Unió szerdán
elfogadott költségvetését ismertette az egybegyűltekkel, illetve a megoldandó
problémákra, nehézségekre is kitért, amelyekkel a következő időszakban az
európai parlamentben foglalkozni fognak.

A konferencia következő előadását Dézsi Attila számvevőszéki tanácsos
tartotta. Előadásában a számvevőszék működését és intézkedéseit mutatta be,
illetve hasznos tippeket osztott meg az önkormányzati képviselőkkel az
ellenőrzéseket illetően, ugyanakkor konkrét megoldásokat javasolt a különböző
helyi problémákra.

Az előadás sorozatot Horváth Anna, ügyvezető alelnök zárta, aki az
önkormányzati munka könnyítését szolgáló honlapot mutatta be, amelyet az
önkormányzati főosztály dolgozott ki. A honlapnak köszönhetően többek között a
helyi önkormányzati képviselők könnyebben eljuttathatják a módosító
javaslataikat a parlamenti képviselőkhöz.

A konferencia célja egy olyan teret biztosítani a helyi önkormányzati
képviselőknek, ahol hasznos tanácsokkal és megoldási lehetőégekkel
gazdagodhatnak az előadások révén. Az eseményre évente kerül sor, melynek
mindig más település a házigazdája.