Szombaton tartották a Kolozsvári majálist, amely megújult helyszínnel és névvel tért vissza.
„Több mint háromezer ember látogatott el a
Kolozsvári Majálisra május 5-én, köztük rengeteg gyermekkel. Nem csak a
résztvevők száma miatt gondoljuk azt, hogy sikeres volt a rendezvény, hanem épp
amiatt, hogy minden korosztály láthatóan jól érezte magát. Sok pozitív
visszajelzést kaptunk az új helyszín és a változatos programok miatt is” –
mondta Balló Tamás főszervező KIFOR elnök az esemény után. Balló szerint a
kolozsváriak nyitottak voltak a változásra és annak ellenére, hogy ez volt az
első majálisuk ezzel a névvel és helyszínnel, bizalmat szavaztak nekik. Sokan
felkészülten mentek, pokrócokkal, plédekkel felszerelkezve. Ők már a déli
órákban előkelő helyet foglaltak maguknak egy fa árnyékában. „Szerintünk is bevált a Colina-park, volt árnyékos
hely, ahova be tudtak húzódni az emberek. Nagy népszerűségnek örvendett a chill
zone, főleg a délutáni órákban. Kicsit megijedtünk, amikor az égre nézve
megláttuk a sötét felhőket, de bíztunk abban, hogy kitart a jó idő és végül nem
lett eső. A párhuzamosan futó programok sem zavarták egymást” – értékelt a
majális főszervezője.
A programok sora délben kezdődött. A színpadot a Tordatúri
Boglya Néptánccsoport és a Kalotaszeg Legénytársulat porolta le, a Tokos
Zenekar muzsikált a két együttesnek. Utánuk a Váróterem projekt bábelőadással
szórakoztatta a kicsiket és nagyokat, amelyet újabb táncbemutató követett az
Árvalányhaj néptáncegyüttes részéről. A színpadi előadások után lovasíjász
bemutatót láthattak a majálisozók, a gyermekek lovagolhattak is. A folytatás is
a legkisebbeknek szólt, ugyanis Tompeti és Barátai foglalta el a színpadot. A
magyarországi, gyermekdalokat éneklő duó egy órán át szórakoztatta, énekeltette
őket. A tombolán lehetett nyerni minőségi abroszokat, borokat, valamint
belépőket a Kolozsvári Magyar Operába. A főnyeremény egy-egy bérlet volt a Méra
Világzenei Csűrfesztiválra és a Vibe Fesztiválra. Varga Miklós koncertjére
teljesen megtelt a színpad előtti terület, több százan énekelték együtt
családias hangulatban az előadó legismertebb slágereit. „Örülünk, hogy ennyien eljöttek a Kolozsvári
Majálisra és annak, hogy sikerült minőségi eseményt szervezni a
kolozsváriaknak. Szerencsére az idő is velünk tartott. Egyelőre úgy gondoljuk,
hogy megtartjuk ezt a helyszínt, tehát találkozunk jövőre, ugyanitt” – tette
hozzá a főszervező.




