Elfogadta a 2018-2022 közötti időszakra írt politikai programját a Magyar Ifjúsági Értekezlet a július 13 és 15. közötti, Besztercén szervezett küldöttgyűlésén.
A MIÉRT szombaton elfogadott politikai
programja számos fontos kérdésre kiterjed. Kiáll az anyanyelv használatának
joga mellett, de hangsúlyozza a román nyelv oktatásának hatékonyabbá tételét
is. Támogatja a külföldön való tanulást, viszont fontosnak tartja, hogy olyan
körülmények épüljenek ki, amelyek újra vonzóvá teszik a fiatalok szülőföldjét.
A MIÉRT kiemeli: a család alapja a szeretet és kölcsönös tisztelet, így
elfogadhatatlan az ernyőszervezet számára, hogy a román törvények kizárnak más
családalapítási törekvéseket. Emellett fontosnak tartja a bejegyzett élettársi
viszony törvényi szabályozását.
Támogatja ugyanakkor a versenyképes oktatás megteremtését nemcsak a
nemzeti kisebbségek számára, de országos szinten is – ehhez többek között
szükségesnek tartja a költségvetés GDP-hez viszonyított 6 százalékra emelését. Erősödnek
a külföldi kapcsolatok is, az elmúlt évek törekvései nyomán, emellett az EU
által biztosított lehetőségeket is hangsúlyozzák – ilyen például az Erasmus+
vagy a DiscoverEU.
A MIÉRT politikai programja a korrupció kapcsán kihangsúlyozza: a
médiamanipulációk, a politikumról kialakult torz kép veszélyes, ezért fontos a
fiatalok objektív és önálló véleménye erről a kérdésről. A MIÉRT kiáll
ugyanakkor az igazágügyi törvények módosítása mellett, tiltakozva az ellen,
hogy a titkosszolgálatok összejátsszanak az igazságszolgáltatás különböző
szerveivel.
Végül a MIÉRT feladatának tekinti, hogy
azokat a tehetséges fiatalokat, akik közéleti szerepet szeretnének vállalni,
helyzetbe hozza és felkészítse.
Oltean: A
politikai program irányelveket szab meg
„Mindig lehet jobban,
többet, viszont eddig is jelentős eredményeket értünk el az oktatásban, a
külügyben, a román-magyar viszonyok mediálásában, a törvényhozásban és a
szervezetépítésben is” – fogalmazott a
Küldöttgyűlést követően Oltean Csongor.
A MIÉRT elnöke úgy vélte, a számadás mellett fontos előre
nézni, fontos következetesen gondolkodni és tervezni. „A MIÉRT politikai programja irányelveket szab meg a következő négy évre nézve, amelyek mentén konkrét
közép- és hosszútávú akciótervet fogunk kidolgozni a következő időszakban” – fogalmazott.
„Tele van a Kárpát-medence
ügyes magyar fiatalokkal”
Zoltán-Sipos Tímea, a Besztercei MADISZ elnöke, pénteken az esemény
házigazdájaként a lokálpatriotizmus fontosságára hívta fel a figyelmet, amely
célja az itthon maradás elősegítése, ehhez pedig a fejlődési lehetőségek
megteremtése.
Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke
kiemelte: az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek java a MIÉRT ernyője alatt
működik, és az ezekben dolgozó fiatalok közül kerül ki a jövő társadalmi
elitje. Winkler Gyula, RMDSZ EP-képviselő úgy fogalmazott, mindig el tudja
mondani, hogy vannak a teremben, akik a brüsszeli kabinetben voltak
gyakornokai. „Ezt fontosnak tartom, hiszen
tele van a Kárpát-medence ügyes magyar fiatalokkal” – tette hozzá.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ nőszervezetének ügyvezető elnöke arról
beszélt, a Nőszervezet a MIÉRT-tel közösen tehetséggondozó képzéssorozatot
szervez, többek között az online kommunikáció, nyilvános beszéd és megjelenés,
női érdekképviselet terén erősítve a jelentkezőket. Laczikó Enikő Katalin, az
Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára az egymás iránti nyitást
hangsúlyozta, azokkal szemben is, akiket saját közösségünkben tekintünk másnak
– legyen szó etnikai vagy szexuális kisebbségekről.
Az idei díjazott: Winkler
Gyula
A MIÉRT Pro Organizatione díját idén Winkler Gyula EP-képviselő vehette
át. Winkler úgy fogalmazott: „ez a díj
nagyon szorosan azon díjak közé kerül, amelyek közel állnak a szívemhez.
Szeretném még egyszer kihangsúlyozni: abban látok sok értelmet, hogy
fiatalokkal, fiatalokért dolgozzunk, hiszen már rengeteg közös projektet
tudtunk megvalósítani a MIÉRT-tel, és megvagyok győződve arról, hogy a terveket
együtt kell megvalósítsuk a jövőben is, úgy, hogy az Európai Uniót közelebb
hozzuk a fiatalok számára.
Kelemen: a jövőkép egyértelmű
Kelemen Hunor szövetségi elnök előadásában kiemelte: az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvények
módosításai nem a korrupcióellenes harcot gyengítik, hanem meghatározzák az
ügyészek és bírák felelősségét. Mint mondta, a büntetőeljárási törvénykönyvet többek
között azért támogatták, mert európai direktívákat emel át a jogrendbe, a
büntetőtörvénykönyv végleges formájával viszont nem értettek egyet, több okból
sem.
Kitért arra is: a PSA-ALDE-val kötött parlamenti
együttműködés „laza megállapodás”, amely mozgásteret ad a döntések
meghozatalában. A jövőkép egyértelmű, a jövő évi kongresszuson tehát az lesz a
feladat, hogy az egészségügyben, a vállalkozói szférában, a gazdaságban, a
fiskális politikában, az oktatásban és más főbb területeken ágazatokra lebontva
fogalmazzák meg a célokat – összegzett az RMDSZ elnöke.




