Rácz Levente: Jégpályát Kolozsvárnak!

„Igény van rá, hagyománya is van és a kivitelezésre is számtalan lehetőség lenne.”- így összegezte Rácz Levente annak a beszélgetésnek a következtetéseit, mely egy esetleges Kolozsvári jégpálya komplexum építésére vonatkozott. Az Ifjúsági Pavilonban szervezett beszélgetésen László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szenátora és Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója vett részt.

Kolozsvár volt alpolgármestere, László
Attila elmondta, hogy a városban nagy hagyománya van a korcsolyázásnak és a
korcsolyasportoknak, hiszen ő maga is rendszeresen hokizott. „Régi hokisként, korcsolyázóként
úgy gondolom, hogy elengedhetetlen lenne egy ekkora város számára egy fedett,
az év legnagyobb részében használható jégpálya. A jégkorongtól a
gyorskorcsolyáig, a hobbikorcsolyázástól a sportkorcsolyáig, több sportágra
adna lehetőség egy kolozsvári műjégpálya.”– hangsúlyozta a szenátor, aki
támogatásáról is biztosította a kezdeményező Rácz Leventét. László elmondta, a
régi telek által adott lehetőségek miatt sokkal többen korcsolyáztak, sokkal
nagyobb hangsúly volt fektetve a téli sportágakra.

 Az
elmúlt húsz évben ezek a lehetőségek sorra megszűntek, ahogy a szenátor is
beszámolt erről, és bár néhány kis, az év 3-4 hónapjában működő jégpálya létrejött,
egy komoly központra is szüksége van a városnak. „A legkisebbektől kell kezdeni
a nevelést és oktatást, így érdemes csak a jégpályákba befektetni. A legkisebbek
kinevelése által több évre biztosítható a létesítendő pályák kihasználtsága.” –
osztotta meg tapasztalatait Nagy Attila. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia
ügyvezető igazgatója szerint tömegsportról beszélünk, hiszen ma az általános
műveltség része, az hogy valaki tudjon korcsolyázni.

A beszélgetés során ugyanakkor felmerült
az is, hogy nem érdemes olyan elképzelésekben gondolkodni, amikor nem a
versenysport szabványrendszereinek megfelelő pályát építenének, hiszen ez
számos lehetőségtől megfosztaná a majdani jégpálya üzemeltetőit, ezzel akár a
fenntartást is nehezítve. Egy sátortetős jégpálya építési költsége 800 ezer és
1 millió euró közötti összegre tehető derült ki az egy órás interaktív
beszélgetés során.