Újabb lépések a P+R parkoló létesítése érdekében

Jóváhagyta a Kolozs Megyei Tanács a kolozsvári reptérhez tartozó 4,2 hektáros terület telekkönyvi felosztását a Kolozsvári Polgármesteri Hivatallal közösen létrehozandó P+R típusú (park and ride, azaz parkolj és utazz) parkoló létesítésére.

Vákár István elmondta, a megyei önkormányzat igyekszik a műszaki dokumentáció valamennyi szakaszát ebben az évben elkészíteni és remélhetőleg a jövő évben elkezdeni a létesítmény kivitelezését. Az új parkoló 1000 férőhelyes lesz majd, kerékpárkölcsönző, valamint elektromos autók töltését szolgáló töltőállomás is helyet kap benne. A parkolási díj tartalmazni fogja a tömegközlekedési eszközzel való utazás árát is. 

„A reptér közelében rendelkezünk megfelelő nagyságú területtel, egyrészt emiatt esett a választásunk erre a helyszínre, ugyanakkor a keleti irányból érkező ingázókat ösztönözzük arra, hogy hagyják autójukat a város bejáratánál és folytassák útjukat tömegközlekedési eszközzel. További helyszíneket keresünk hasonló létesítmények megvalósítására. Célunk az, hogy a központba érkező gépkocsik száma, és ezzel a forgalom zsúfoltsága is csökkenjen” – nyilatkozta a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke.