Közgyűlést tartott az RMDSZ gyalui szervezete

Február 24-én, vasárnap közgyűlés keretében számolt be az elmúlt év tevékenységeiről az RMDSZ gyalui szervezete. A gyűlést minden év elején megtartják, ahol az RMDSZ, a helyi tanács és a polgármesteri hivatal előző évi megvalósításairól, illetve a felmerülő problémákról tájékoztatják a falu lakosait.

„A tavalyi évben sikerült beindítani egy nyugdíjas klubot, amely a gyalui RMDSZ székházában működik. Havonta egyszer kétszer összegyűlnek itt a falu idősebb lakosai, ahol együtt lehetnek. Nagyon örülünk, hogy sikerült ezt létrehozni a számukra és, hogy lassan egy éve aktívan működik, ugyanis a tavalyi közgyűlés alkalmával kérték tőlünk egy ilyen klub létrehozását” – mondta el Harasztosi Pál, az RMDSZ gyalui szervezetének elnöke.

Az elnöki beszámolóban kitért a tánccsoport működésére, a falu testvér kapcsolatainak ápolására is, ugyanakkor az RMDSZ frakció munkájára a helyi tanácsban.

„A közgyűlés alkalmával a polgármesteri hivatal befektetéseiről tájékoztattam a jelenlévőket. Elmondtam, az idei évre az egyik prioritásunk a bölcsőde, óvoda és az iskola építése, illetve több utca is leaszfaltozásra kerül” – tájékoztatott Okos Károly, Gyalu község alpolgármestere.

Az alpolgármester elmondta, az RMDSZ 14. Kongresszusának munkálatairól is beszámolt, illetve elindították az Európa Parlamenti választásokra való támogatói aláírásgyűjtést.