A Kolozs megyei önkormányzat 2019-es költségvetés-tervezete több mint 27 millió lejt irányoz előre egészségügyi fejlesztésekre, összesen 14 kórház támogatására. Ily módon az egészségügyi kiadások minden korábbinál magasabb összeget tesznek ki, mintegy 70% -al többet, mint az előző évben, és nem kevesebb, mint 400% -al magasabbat, mint a 2017 -es évben.
A források legnagyobb részét felszerelésre, modern orvosi eszközök beszerzésére költhetik a kórházak. Ugyanakkor jelentős összegeket fordítanak az épületek felújítására, valamint a szalonok, laboratóriumok feljavítására is.
A megyei önkormányzat saját költségvetéséből fedezett egészségügyi finanszírozás közel 90 millió lej értékű európai uniós forrásokkal egészül ki, amelyek közül kettő esetében a támogatási szerződéseket hamarosan aláírják. Ezek a gyermekkórház sürgősségi osztályának, illetve a megyei sürgősségi kórház járóbeteg-szakellátási részlegének felszerelését célozzák meg.
„Korszerű, jövőorientált költségvetést kívánunk elfogadni április közepén, amely az egészségügy területén a korábbi időszakok lemaradásait igyekszik infrastrukturális fejlesztésekkel behozni, hiszen a helyi közösség is azt várja el tőlünk, hogy az önkormányzat többet tegyen az egészségügyi ellátásért. A saját költségvetésből származó, illetve az uniós pénzügyi források révén kézzelfogható változásokat eredményezhetünk ott, ahol erre szükség van” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.




