Szállás biztosítás azoknak a szülőknek akik gyermekei kezelés alatt állnak az onkológiai intézetben

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szállást fog biztosítani mindazon hozzátartozók számára akiknek gyermekeit a "Ion Chiricuţă" Onkológiai Intézetében kezelik. Az Alexandru Damian Humanitárius Egyesülettel, a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal, illetve az Onkológiai Intézettel együttműködve, az intézet szomszédságában olyan ingatlan építését tervezi ahol a szülők, lábadozó gyerekeikkel együtt lehetnek.

A "Szülők Háza" nevű projektre vonatkozó határozatot május 8-án fogadta el Kolozsvár önkormányzata. A telek, ahova az ingatlan épülni fog, a Majális utcában található. Azok a szülők akik rá vannak utalva a szállások használatára, 2-5 férőhelyes szobákat foglalhatnak el, amelyek mosdóval, konyhával, játszóteremmel és mosókonyhával rendelkeznek.

„Fontos, a gyógyulás szempontjából is, hogy a beteg gyerekek a kezelés alatt szüleikhez közel legyenek. Ez eddig nehezen volt megoldható. Sok szülőnek nem volt anyagi lehetősége arra, hogy huzamosabb ideig Kolozsváron tartózkodjon. Ezért próbálunk megoldást találni arra, hogy megfelelő körülmények között tudjuk őket elszállásolni és még több időt tölthessenek együtt” – mondta  Oláh Emese alpolgármester.

Ez a szolgáltatás ingyenes, és a polgármesteri hivatal biztosít minden olyan fogyóeszközt amire szüksége van az ott lakóknak.