Június 14-én a gyerekeket ünneplik Magyarlónán, a református gyülekezeti teremben 10 órától. Az eseményt az RMDSZ Magyarlónai Nőszervezete, közösen az Argumentum Nostrum Egyesülettel szervezi, amelyre várnak minden alsótagozatos gyereket és segíteni vágyó szülőt.
„Sok kézműves programmal készülünk, lesz nemezelés, gyöngyfűzés, agyagozás, quilling, de emellet rengeteg játék és bábszínház is várja a magyarlónai gyerekeket. Úgy látjuk, hogy a rendezvény iránti érdeklődés egyre nő és örülünk, hogy a fiatal családosok részt vesznek ezeken az eseményeken, ugyanis nem csak az a fontos számunkra, hogy egy két órát kellemesen töltsenek el egymással, hanem a közösségünk fejlődését és erősítését is szolgálja” – mondta el Albert Alíz, a magyarlónai Nőszervezet elnöke.




