Július 27-28-án hatodik alkalommal szervezik meg a Kolozsi Magyar Napokat. A helyi magyar közösség legnépszerűbb eseményéről nem hiányzik az elmaradhatatlan Anna-bál, amelyet a Salt Resort nagytermében szerveznek meg, de a népzene, néptánc és az egyéb kulturális programok is teret kapnak a két nap folyamán. A rendezvényt a Knock Out zenekar koncertje zárja.
„Célunk ez évben is a Kolozshoz való kötődés erősítése, a népi kultúra örökségének felmutatása, a helybeli kezdeményezések segítése, a sajátos helyi értékek ismertetése, az örömteli együttlét és a szórakozás” – mondta el Airizer Ferenc, az RMDSZ kolozsi szervezetének elnöke.
Az elnök elmondta, az eseményt a helyi magyar közösség szervezni, az egyházi vezetőkkel az élen. Mindenki kiveszi a részét a munkából, így a rendezvény közösség építést is segíti.
A hatodik Kolozsi Magyar Napokat, július 27-én 10 órától ünnepi istentisztelet nyitja. Szombaton gyerekprogramok, bográcsozás, borkóstoló, néptáncbemutató, képkiállítás és Anna-bál várja az érdeklődőket. Vasárnap a Kolozs 820 éves konferenciával, gyerekprogramokkal, koncerttel és tábortűzzel készülnek a szervezők.
Az érdeklődők bővebben ITT olvashatnak az idei programkínálatról.




