A Kihívások a közigazgatásban konferencia egyik panelje az e-közigazgatásról, digitalizációról szólt. A beszélgetést Rácz Levente kolozsvári tanácsos vezette. Antonia Románia legelső online köztisztviselője
„Tavaly, mikor elindítottuk az első online köztisztviselőnket
a célunk az volt, hogy a lakosok a hét minden napján és bármilyen órában
beküldhessék kérdéseiket, elmondhassák panaszaikat az önkormányzatnak. 2018-ban
60 kérést fogadott Antonia, idén már 90 kérésnél tartunk, minden
formanyomtatvánnyal megoldható kérést fogad” – mondta el Oláh Emese, Kolozsvár
alpolgármester.
Az alkalmazások területén sokat
fejlődött a kolozsvári önkormányzat, az egyik legnépszerűbb a MyCluj, ahol
bármilyen bejelentést el lehet küldeni, ami a várossal kapcsolatos, hol van
útlezárás, egyszóval mindent olyan problémát, amit az utcákon észlelnek.
Ugyanakkor adókat és illetékeket is lehet fizetni. Az egyetlen város
Romániában, ahol urbanisztikai engedélyeket lehet kérni online, és az
érdekessége, hogy 30 napról 20 napra csökkent ezeknek az engedélyeknek az
elbírálása, kibocsátása. Az önkormányzat több esetben is digitálisan segíti a
folyamatosan fejlődő várost, így a közszállítási eszközökön online lehet jegyet
váltani, a buszok érkezési időpontját ledes táblák jelzik a megállókban, ahogy
a parkolóhelyek számát is ilyen táblák jelzik városszerte.
Ingyen WiFi a falvakban
„Amikor értesültünk a WiFi4EU pályázati lehetőségről, nagyon
jó ötletnek és kezdeményezésnek találtuk, és tekintve, hogy a községben a
telefonhálózat sem a legjobb, így nehéz a mobil internetet használni, úgy
döntöttünk, hogy fogunk az alkalmon és benyújtjuk a pályázati kérelmünket. A pályázatot megnyertük, a következő lépés a
kivitelezés, amit már el is kezdtünk, így Körösfőn, Sárvásáron és Nyárszón is van
ingyenes WiFi szolgáltatás a kultúrotthonokban, ezt bővíteni fogjuk, olyan
közterületeken is lesz ez a szolgáltatása, ami tulajdonképpen csomópont, vagyis
sokan megfordulnak az adott helyeken” – ismertette a WiFi4EU pályázat részleteit Lukács
Heléna Orsolya, Körösfő menedzsere.
Messze állunk a jól működő digitalizációtól a pályázatok
területén
A pályázati platformok működését és
ezzel kapcsolatos problémákat Csorba Zsuzsa Emese, a Civitas alapítvány
munkatársa részletezte a jelenlévőknek. Megtudtuk vannak jól működő példák és
platformok, mint például a Communitas Alapítvány vagy a kolozsvári városházi pályázati
platformjai, de sajnos sok esetben csak a látszat kedvéért működnek az online
felületek, hisz a fizikai papírleadás is szükséges, ahhoz, hogy egy-egy
pályázat elbírálás alá kerüljön.




