Mentőöv a vidéki közösségeknek – Gazdaságfejlesztés Kolozs megyében

A Kihívások a közigazgatásban konferencia utolsó panelje a mezőgazdasági támogatásokról szólt. A beszélgetés keretében a tavasszal Pro Economica Alapítvány által elindított pályázati programjáról beszélgettek meghívottjaink.

Bakó Alpár
Levente, a Kolozs Megyei Gazdák Egyesületének elnöke szerint mindenképp
hasznos a Pro Economica Alapítvány programja és
a gazdák segítségét szolgája. Ugyanakkor
kifejtette, hogy a jövőre nézve hasznosabb lenne
a gazdák szempontjából, ha előzetesen
egyeztetnének az általa vezetett hasonló
egyesületekkel és szakemberekkel a pályázati
lehetőség hatékonyabb kihasználása végett. Bakó
kiemelte, hogy a szintén magyarországi támogatásból működtetett falugazdász
hálózathoz bármikor fordulhatnak a gazdák, amennyiben pályázatokról, vagy
szakmai információkról legyen szó.

Szék községben volt a legtöbb nyertes pályázat

Csorba István, Szék
község alpolgármestere elmondta ez a pályázati lehetőség sokat lendített a
helyi gazdák munkáján, hisz nagyon sokan a tevékenységük céljának megfelelő
munkaeszközöket vagy állatokat vásároltak.

„Látjuk, hogy a Pro Economica Alapítvány támogatásai
milyen hasznos segítség volt a mezőségi gazdák számára. Éppen ezért bízunk
abban, hogy hamarosan Kalotaszeg és az Aranyos-vidék települései számára is
elérhetővé válik a Magyar Kormány gazdaságfejlesztési programja”
– mondta el Antal
Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, aki a beszélgetést
vezette.

A magyar kormány
által finanszírozott Mezőségi Gazdaságfejlesztési Program 458 támogatási
szerződését írták alá a Kolozs megyei Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány
székházában, májusban. A program részeként nyújtott magyar állami támogatás
összértéke 1,83 milliárd forint. Kolozs megyében 226 nyertes pályázó van 28
településről.