A megújulás jegyében zajlott az idei KIFOR Műhelytábor

Hétvégén, Magyarfenesen került sor az Új generáció mottót viselő KIFOR műhelytáborra,
ahol régi és új generációk
találkozhattak, ismerhették meg egymást, tanulhattak egymástól és sajátíthattak
el új tudást.

„Az elmúlt
időszakban a szervezeteink megújultak, új emberek jöttek és régiek hagytak el
minket. Van, akit még nem ismerünk és vannak, akik nagyon rég a közösségünk
oszlopos tagjai. Ennek apropóján az idei Műhelytábort az új nemzedéknek
szántuk, ahol a régi ismert arcok mellett az új vezetők is szerepet kaphattak.”
–nyilatkozta Balló Tamás a KIFOR elnöke.

Az eseményen minden olyan téma szerepet
kapott, amit szervezetben tevékenykedőknek ismerni kell. A három nap alatt megismerhették
Polacsek Pétert, kommunikációs
szakembert, aki a Facebook és Instagram szervezeti felhasználásnak rejtelmeibe
vezette be az érdeklődőket. Szervezeti menedzsmentről tartott előadást Sándor Krisztián, aki a Mikó Imre
Szakkollégium tagja. Az önkéntesek motiválását egy játékkel szimuláltuk, amit Tudor Ogner és Marc Paul, a Kolozsvári Fiatalok Föderációjának képviselői
tartottak meg. A szervezetek pénzügyi működéséről Dr. Szász Levente, a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karának
dékánhelyettese tartott egy interaktív csoportmunkát.

A rendezvény fő támogatója Kolozsvár
Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa.