Az előttünk álló időben különösen is nagy súly nehezedik a vállunkra: felelősségvállalás társadalmunk egészségéért – beleértve családunkat, szeretteinket, közösségeinket –, és ugyanakkor a felelős gazdálkodás terhe, hogy az utánunk jövő nemzedék számára is teremhessen még az a föld, amelyet ma még mi művelünk.
Tisztelt Gazdálkodó társaim, tisztelt Olvasó!
Bizonyára mindannyian tudomásul vettük, hogy
rendkívüli állapotokat kell átélnünk. Rendkívüli helyzetekkel találkozunk,
emberi szemmel láthatatlan veszélyek leselkednek ránk, mindannyiunkra, nem csak
a termőföld művelőire. Ezzel kapcsolatban csupán néhány gondolatot osztanék meg
Önökkel.
Az új koronavírus járványról, annak terjedéséről,
illetve az ezzel kapcsolatos legfrissebb hírekről és intézkedésekről a
legtöbben bizonyára naponként értesülnek, ezért sem rendkívüli újdonságot, sem
rémítő elméleteket nem szeretnék az Olvasók elé tárni. Ehelyett két dologra
mutatnék rá. Az egyik az, amit minden gazdálkodó a kertjére, szántóföldjére
nézve jól tud, hogy bár a magot elvetheti, de annak életre kelése, virágzása,
termése, vagy éppen pusztulása nem rajta múlik. A vírus okozta veszélyhelyzet valahogyan
erre is emlékezteti világunkat: az élet nem a mi kezünkben van – és ez nemcsak
az elvetett magra, hanem a saját életünkre is érvényes. A második dolog,
amelyre felhívnám a figyelmet, az, hogy a legtöbb gazdának, és vidéken élő
embereknek akár úgy is tűnhet, az élet szinte változatlanul megy tovább. Lehet azért mert, ugyanaz a dolgunk, mint egy,
öt vagy tíz évvel ezelőtt ilyenkor, vagy mert távol van tőlünk Bergamo, London
vagy éppen Párizs, és minket Kolozson, vagy bármely erdélyi faluban úgysem
fenyeget a veszély. Mégis azt mondom, hogy viseltessünk maximális
felelősségtudattal egymás iránt. Éppen ezért mindenkit arra buzdítok, vegyük
figyelembe a hatóságok utasításait. Kerüljük a tömeget, az egymással való
fizikai érintkezést, mossunk kezet gyakran, segítsünk az időseknek, betegeknek
a bevásárlásban, és ne tegyük ki magunkat szükségtelenül a veszélynek, hogy
magunkat vagy másokat megfertőzzünk.
Mindezeket figyelembe kell vennünk, és a mi
feladatunkat továbbra is teljesítenünk kell, sőt, a jelenlegi helyzetre való
tekintettel talán még nagyobb felelősséggel. A mi dolgunk a szántás, vetés, növényápolás, s majd a várt termés
betakarítása. Ahhoz, hogy helyes döntéseket hozhassunk, pontosan kell
ismerjük a helyzetet. Helyesebben fogalmazva, jobban oda kell figyelnünk
mindarra, amiben vagyunk, amivel naponként szembe nézünk, és amik annyira
megszokottak számunkra, hogy már rájuk sem figyelünk. Ilyen kérdés a klímaváltozás
is, amelyről a járványhelyzet következtében most már ritkábban hallunk, s talán
már elcsépelt fogalom sokak számára. Mások pedig valami megfoghatatlan, tőlünk
távol álló jelenségként közömbösen eltekintenek annak valóságától.
Mindeközben elfeledjük azt, hogy eltelt a tél, és alig
láttunk havat. Nem vesszük észre, hogy eltűntek a rétjeink, és azok sajátos
növényzete. Eltelnek a nyarak, de
jórészt békabrekegéstől zajos esték és éjszakák nélkül. Kolozs határában évek
óta alig láttunk szitakötőt, szarvasbogarat, a gólyák is csak látogatóba
jönnek. Több éve nem láttam fürjeket, amelyektől gyermekkorunkban oly sokszor
megijedtünk, amikor a közelikbe érve hirtelen fölrepültek. A biodiverzitás hanyatlása
nemcsak a természetfilmek és az őserdők vészjelzése, hanem tájainkon is
érzékelhető valóság.
De hibásak vagyunk-e mi mindezekért? Tehetünk-e róla?
Nem szándékozom senkit sem vádolni, hibáztatni, de
biztos vagyok benne, hogy e jelenségek meghatározó tényezői között mi is jelen
vagyunk.
Nagyjából minden gazdálkodó termőföldet művel, és
evégett üzemanyagot éget el. Próbáljuk meg úgy művelni földjeinket, hogy
csökkentsük az üzemanyagfogyasztást. Ez jó a zsebünknek is, ugyanakkor
alacsonyabb a káros-anyag kibocsátás is. A megművelt területek legalább 95
százalékán vegyszeres gyomirtást alkalmazunk. Én magam is ezt teszem. Ha egy
hektárra szükséges adagra gondolunk, jogosan állíthatjuk, hogy ez csekélység.
De ha tovább ragozzuk e dolgot, rájövünk, hogy pontosan annyi mérget szórunk ki
hektáronként, amennyi elég az összes gyom elpusztítására, és ha ezt beszorozzuk
a megművelt hektárok számával, egy döbbenetes összeget, és hatást kapunk. Ezek
után feltehetjük a kérdést, hogy ez meddig mehet így? – és még nem beszéltünk a
műtrágyákról, növényvédő szerekről, és a termésserkentőkről.
De
térjünk vissza a mi dolgunkhoz.
2019. december 4-én végeztem be a múlt évi utolsó őszi
munkálatokat. Ekkortól számítom, mérem és feljegyzem a csapadékmennyiséget. Az
említett időponttal kezdődően, egészen 2020. március 31-éig Kolozson 64 mm
csapadék gyűlt össze, amelyből 17 mm március folyamán hullott. Megjegyzem, hogy
a 2019-ben mért csapadékmennyiség kb. 350 mm volt, amelyből 270 mm a májusi
esőzések folyamán volt mérhető. Ez a mennyiség csupán felét teszi ki a sokévi
átlagos csapadékmennyiségnek. A tél folyamán mért csapadék pedig alig teszi ki
a sokévi átlag szerint az egy havi csapadékmennyiséget. Ez volt mostanáig. Hogy
ezután mi lesz, azt én nem mondhatom meg.
A fent leírt állapotból kiindulva megállapíthatjuk,
hogy a nagy vízhiány ellenére is van még annyi nedvesség a talajban, hogy
megfelelő technológiák alkalmazásával, a tavasszal vetendő kultúrák kikelése
biztosítva legyen. Tanácsolom, hogy kellő figyelmet tulajdonítsunk a magágy
előkészítésénél a vízveszteség csökkentésére. Minél vékonyabb legyen a
megmozdított talajréteg, és minél előbb zárjuk le a megművelt területek
felszínét.
Az őszi kultúrák esetében minél korábban iktassuk ki a
gyomokat, hogy a talajban levő vizet és értékes tápanyagokat ne „egyék el” a
kultúrnövények elől. Ha tovább tart a csapadék nélküli időszak, ajánlatos egy
könnyű gyűrűs hengerrel meghengerelni az őszi gabonaféléket.
A vegyszeres gyomirtás, valamint a növényvédő szerek
alkalmazásával kapcsolatosan pontosan tartsuk be az ajánlott dózisokat. Téves
az a vélekedés, mely szerint többet kell tenni az ajánlottnál, hogy biztos
legyen a hatás. Ugyanakkor helytelen kevesebbet is használni, hiszen így
elősegítjük a gyomnövények, illetve a kártevők immunitásának a kifejlődését is.
Az
előttünk álló időben különösen is nagy súly nehezedik a vállunkra:
felelősségvállalás társadalmunk egészségéért – beleértve családunkat,
szeretteinket, közösségeinket –, és ugyanakkor a felelős gazdálkodás terhe,
hogy az utánunk jövő nemzedék számára is teremhessen még az a föld, amelyet ma
még mi művelünk.
Debreczeni József, falugazdász és gazdakör elnök,
Kolozs
