Gyakornoki lét a világjárvány alatt – Vincze Orsolya beszámolója

A
járványidőszak kétségtelenül számos kihívással és lemondással járt mindenki számára és bár ez nem különben alakult
számomra sem az itteni gyakornokságom alatt, úgy gondolom szerencsésnek
mondhatom magam, mivel a legnagyobb lemondást – ami az lett volna ha egy ilyen
egyedi lehetőségről teljes mértékben le kell mondanom – elkerülhettem. A sok
kellemetlenség ellenére, joghallgatóként számomra az Európai Parlament
tökéletes hely a fejlődésre, itt lehetőségem nyílik az egyetemen szerzett
rengeteg elméleti tudás kamatoztatására, illetve annak bővítésére. 
Vincze Loránt képviselő úrtól és a tanácsosaitól, akik
kiemelkedő munkát végeznek az irodában, rengeteg mindent tanultam, bevezettek
az EU-s intézmények világába, türelmesen elmagyarázták azoknak működését. 
Bár a
strasbourgi irodába való betekintés elmaradt és a brüsszeli irodában is kevés
időt tölthettem, mindenképp az egyik legnagyobb élmény az volt, hogy erdélyi
magyarként személyesen részt vehettem a Minority Safepack parlamenti
meghallgatásán, amely az indítvány szempontjából mérföldkőhöz érkezett, és ezen
meghallgatás háttérmunkájába is betekintést nyerhettem. A kissebbségi
problémákon kívül rengeteg érdekfeszítő ülésnek lehettem szem- és fültanuja,
amelyek lefedték többek között a migrációs kérdéseket, az örmény-azeri háborút,
a jogállamisághoz kötött EU-s pénzek vitáit, a klímaváltozás megfékezéséről
szóló tanácskozásokat, a járványhelyzet kezelésére vonatkozó aggályokat és
további, a világot érintő aktuális témákat. Az EU szinten történő döntéshozatal
és politika lenyügöző számomra, az eszközök palettája sokkal szélesebb a
tagállami szinten történő politikával szemben, amelyet otthon tapasztaltam.
Állandó kompromisszumra való törekvés és tökéletes köztes megoldás keresése
jellemzi a mindennapi gyűléseken résztvevő képviselők és a csapatjuknak a
folytonos kemény munkáját, annak érdekében, hogy a nemzeteket áthidaló együttes
közremüködés megvalósítható legyen. Továbbá, lehetőségem nyílt adott témakörben
a képviselő úr felszólalásán is dolgozni és személyes meglátásokat is belefoglalni,
amelynek egy része a felszólalás alkalmával el is hangzott, ezt pedig felemelő
érzés volt élőben hallani és ezért elismerést kapni. Az újabb szigorítások
ellenére a munka nem állt meg, gőzerővel folyik a helyi „otthonból”, s bár a
személyes találkozások egy ideig nem megvalósíthatóak, az irodával állandó
kapcsolatban állunk és közvetítünk egymás között és folyamatosan mesélnek, tanítanak,
beavatnak a parlamenti élet fortélyaiba. Meg szeretnék osztani egy olyan egyedi
élményt is, hogy a legelső munkaebédre való sietségem közepette, az első magyar
hang, amire a belga főváros utcáin figyelmes lettem az nem másé volt, mint a
magyar miniszterelnöké és ez is egy teljesen mindennapi dolognak számít itt,
hogy a mi időnk legnagyobb politikusaival találkozhatunk és tőlük tanulhatunk.
Minél jobban telik az idő, annál jobban érzem, hogy a tevékenységemmel és a
szakbizottsági ülések állandó követésével nagyobb belátást nyerek és tisztább
képet kapok az Európai Unió mükődéséről és értékeiről, illetve azt, hogy ennek
a „nagy fogaskeréknek” részesévé válhatok.

Bárki is gondolkozik egy ilyen szakmai gyakorlaton
teljes bizonyossággal csak ajánlani tudom, ugyanis a kiváló szakmai fejlődésen
túl egy igazi személyiségi fejlődés is társul a tapasztalathoz, illetve
rengeteg csodás hely látványával is gazdagodhat az ember, mert még az ilyen
korlátozott körülmények között is lehetőség van rengeteg gyönyörű hely
megcsodálására.

Vincze Orsolya