Jóváhagyta az egyetemi kórházak tájrendezési tervének műszaki-gazdasági mutatóit a Kolozs megyei képviselőtestület mai, rendes ülésén, amely az integrált szervátültetési központ közelében található három, összesen több mint 74 ezer négyztméteres zöldövezet kialakítására vonatkozik.

A projekt kiemelt célja, hogy a területet úgy alakítsák ki, hogy a páciensek igényeit tartsa szem előtt, olyan optimális terápiás környezetet teremtve, amely a gyógyulási folyamatok javítását segítse elő. A projekthez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány a tüdőkórház területén egyes építmények lebontását és újak építését írja elő, továbbá a két szomszédos kórház területén lévő kerítések lebontását és helyreállítását, valamint új utak, járdák építését, a tüdőkórház melletti zöldterületek helyreállítását.

„Az RMDSZ-frakció támogatja a terv megvalósítását, hiszen, örökségünkről, a Mikó-kert sorsáról van szó, amelyet Mikó Imre az Erdélyi Múzeum Egyesületnek adományozott és amely később az egyetem tulajdonába került. Kolozsvár számára is alapvető fontosságú a zöldfelületi rendszer és zöldinfrastruktúra bővítése az egészséges, élhető környezet biztosítása, amely egyben a város versenyképességének is egyik fő meghatározója. A zöldinfrastruktúra kiterjesztése hozzáájárul a klímavédelemhez, elősegíti a hatékony, kiszámítható erőforrás gazdálkodást is. A múlt hónapban jóváhagytuk a szervátültetési központ műszaki-gazdasági mutatóit, a mostani határozattervezet is ehhez kapcsolódik.” — mondta el Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.

A beruházás összértéke 19.8 millió lej, európai alapokból és saját önkormányzati, többéves finanszírozási program keretében fedezik.