Az Unió legutolsó szerződésmódosítása óta eltelt bő másfél évtizedben többször felvetődött, hogy miként kellene módosítani az európai közösség működésének keretét, hatásköreit és eszközeit. Szó volt erről a pénzügyi, gazdasági és migrációs válság alatti időszakban, de újra előkerült a téma a járványhelyzet alatt és az Ukrajnában dúló háború hatására is. Az Európai Unió Jövőjéről szóló konferencia pedig a szerződések módosításának igényét fogalmazta meg. Az erdélyi magyarok számára fontos, hogy Európa jövőjét illetően hallassák hangjukat, hogy a sajátosan kisebbségi és erdélyi szempontok is jelenjenek meg a javaslatok között. Számunkra elsődleges, hogy itthon érezzük magunkat Erdélyben, Romániában, Európában.

A többségi kultúrák és nyelvek a jövőben is biztonságban lesznek, hiszen védelmükről, továbbéltetésükről maguk a tagállamok gondoskodnak. Az őshonos kisebbségi közösségek kultúrája, nyelve, hagyományai sokkal sérülékenyebbek, ezért támogatásra van szükségük. Ezért mi egy olyan Európát szeretnénk, amely elismeri, értékeli és támogatja az őshonos kisebbségek kultúráját.

 

Vincze Loránt európai parlamenti képviselő eszmecserére hívja önöket Európa és Erdély jövőjéről a Mindset – erdélyi ügyeink, európai szemmel elnevezésű konferenciasorozat újabb rendezvényén, amelynek központi témája a hagyományos értékek, a kulturális és nyelvi sokszínűség, a keresztény értékrend megőrzésének lehetőségei az Európai Unióban.

 

Belefér-e a múltunk Európa jövőjébe?

– A hagyományos értékek szerepe az Unió jövőjének alakításában

 

című kerekasztal-beszélgetés hétfőn, 2022. június 27-én, délután 5 órakor kezdődik a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán, a Hunyadi Mátyás díszteremben.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

François-Xavier Bellamy francia filozófus, európai parlamenti képviselő, a Les Républicains európai parlamenti delegációjának vezetője

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke

Szenkovics Dezső, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának dékánja

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója elnöke

Az esemény házigazdája Balog Adalbert, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese.

A MINDSET – Erdélyi ügyeink európai szemmel rendezvénysorozat célja az erdélyi szempontok és törekvések európai keretbe helyezése és eszmecsere az erdélyi magyarok helyzetéről európai döntéshozók, szakértők, közösségszervezők bevonásával. A sorozat célja, hogy bekapcsolja az erdélyieket az Európa jövőjéről való együtt gondolkodásba.

A MINDSET sorozat szervezője a FUEN, az RMDSZ és Vincze Loránt európai parlamenti képviselő.

Partnerek: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium