A Györgyfalvi negyedben folytatódott az RMDSZ Kolozsvári szervezet körzeteinek újjászervezése. A november 17-i gyűlésen több mint 50, a negyedben élő magyar ember vett részt. A körzeti elnök és választmány megválasztását követően közel egy órás lakossági fórum zajlott, ahol Oláh Emese, a kincses város alpolgármestere válaszolt a felmerült kérdésekre.

Köszönöm a felkérést és a támogatást, hogy a negyedfelelősi feladat után, a körzeti szervezet vezetését is rám bízták. Köszönet annak a nyolc embernek, aki vállalta, hogy ebben a közösségi munkában segítségemre lesz és köszönet mindenkinek, aki részt vett a gyűlésen és a lakossági fórumon” – köszönte meg Antal Géza, az újonnan megválasztott elnök. A megyei tanácsosi tisztséget is betöltő negyedfelelős hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban az itt lakók nyitottságának köszönhetően több, lakossági bejelentés nyomán beazonosított ügyet is sikerült megoldani. Kezdve a parkolóhelyek kialakításától, a zöldövezetek karbantartásán át, közvilágítással, útjelzésekkel vagy éppen a szemétszállítással kapcsolatos problémákkal, javaslatokkal sikerült előre lépni az alpolgármester és munkatársainak a segítségével.

Az alapszervezeteknek fontos szerepe van a Szövetség életében. Ezek biztosítják a közösségi és politikai képviseletet a magyar emberek számára, összegyűjtik, megoldást keresnek vagy a megfelelő helyekre továbbítják azokat az ügyeket, melyek megoldásra várnak. Fontos szerepük van az az RMDSZ központi üzeneteit a helyi közösségek irányába történő közvetítésében is. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy egy olyan nagyvárosban, mint Kolozsvár, megújuljon a körzeti tevékenység, így biztosítva a város magyarsága számára a folyamatos és személyes kapcsolatot a választott tisztségviselőkkel.