Forrás: Maszol.ro

Az előítéletek szerint a jogászok szakszavakat használnak, ridegek és csak törvényekről beszélgetnek. Azzola Katalin, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetjogi tanácsadója azonban minden tévhitet megcáfol: a hétköznapi emberek nyelvén beszél, barátságos és a törvényeket úgy ismerteti, hogy azok mindenki számára érthetővé válnak. Mindezt azért, mert lelkesíti a tudat, hogy a kolozsvári magyar kisebbségért, azaz közösségéért dolgozhat: ha kell, egészen Róza néni házáig menetel, hogy szakmaiságával meggyőzze vétkes szomszédjait, de az is előfordul, hogy Laji bácsi történeteit hallgatja, míg a dokumentumokba temetkezve az örökösödésről világosítja fel. Szükség van rá: a társadalom nagy része ugyanis addig nem találkozik jogi kérdésekkel, míg érintetté nem válik. Olyankor pedig leszakad az ég: ember lehet a talpán, aki előzetes ismeret és segítség nélkül megérti a terjedelmes bürokráciát és a jogi kiskapukat! INTERJÚ.

– A kolozsváriak az RMDSZ jogi tanácsadójaként ismernek. Hogyan találtál rá a hivatásodra, illetve miben nyújtasz segítséget?

– Elsősorban azért választottam a jogot, mert édesapám ügyvéd volt, és látva a hivatástudatát, gyerekkori álmom volt, hogy valamikor olyan lehessek, mint ő. Sajnos elveszítettem, amikor 11 éves voltam. Arra viszont jól emlékszem, hogy fantasztikusan végezte a munkáját.

Tőle tanultam meg, hogy miként kell harcolni és sohasem feladni. A szakmaiságát illetően kitartó és harcos volt, ezt adta át ügyvédként, apaként pedig a hatalmas szívét: nagyon tudta szeretni az embereket, mindig is sok embert látott vendégül, ügyfeleket és kollégákat egyaránt. A közösség és segítségnyújtás iránti vágyat tőle örököltem.

Ezért is vállaltam el az RMDSZ-en belül a jogi tanácsadást. Emellett ügyvédként tevékenykedek, 2012 óta a Kolozsvári Ügyvédi Kamara tagja vagyok. A jogi tanácsadás annyit tesz, hogy olyan embereket hallgatok meg és igazítok útba, akiknek szükségük van a jogi eljárásokkal kapcsolatos információkra, vagy csak egyszerűen a törvényekről szeretnének többet tudni. A fogadóóra hetente egyszer, két órát tart – ez egy ingyenes szolgáltatás –, amelynek keretében meghallgatom a betelefonálókat, vagy azokat, akik személyesen keresnek fel a dokumentumaikkal.

– Megnyugtató, hogy a román többségű városban a magyar kisebbség is anyanyelvén ismerheti meg a jogait és kötelezettségeit.

– Sokan érdeklődnek, általában az örökösödés vagy a hadi- és politikai foglyok gyermekeinek járó kárpótlásra vonatkozó törvény foglalkoztatja őket; de a szomszédok közti konfliktussal, a lakóegyesületeken belül burjánzó gondokkal és a családi problémákkal is nálam kopogtatnak. Noha a kolozsvári románság aránya jóval magasabb a magyarságénál, máig érvényes, hogy az ember orvost és ügyvédet az anyanyelvén keres. Az RMDSZ éppen ezért tartotta fontosnak, hogy a magyarajkúak is biztonságban érezhessék magukat a legkiszolgáltatottabb és legnagyobb bizalmat feltételező élethelyzetekben is.

Az én ügyfeleim románok és magyarok vegyesen, de a román kollégáim elvétve találkoznak magyar ügyfelekkel, a magyar kisebbség ragaszkodik hozzá, hogy magyarul érthesse meg a jogi összefüggéseket. Olykor csak azért keresnek fel, hogy magyar nyelvű ügyvédet javasoljak nekik, máskor azért, hogy a bürokrácia tengerében utat mutassak, kapaszkodókat adjak, hogy tisztán láthassák a zavaros törvényhalmazokat.

– A szavaid azt érzékeltetik, hogy számodra ez a tevékenység nem is munka, sokkal inkább a segítségnyújtásról, a közösségi szerepvállalásról szól.

– Engem éltet a segítségnyújtás! Amikor jogi tanácsadónak jelentkeztem, az életem egy nehézkesebb időszakát éltem épp, alig volt benne interakció, minden percemet a tanulásnak szenteltem. Szerettem volna törvénybíróként elhelyezkedni, a vizsgára készülés minden időmet felemésztette, és egyszer csak azon találtam magam, hogy egyre szűkül a világom. Az RMDSZ-es ingyenes jogitanácsadás lehetőséget adott arra, hogy újra kapcsolódjak az emberekhez, hogy kreatívan és célratörően oldhassam meg a felmerülő problémákat. Kiteljesedtem, amiben az az elégtétel is szerepet játszott, hogy az emberek, akik a bizalmukba fogadtak, hálatelt szívvel gondoltak a közös munkára. Megkönnyebbülve távoztak tőlem, a tanácskozásaink során megértették azokat a törvényeket és jogi útvesztőket is, amelyek addig sok szorongást váltottak ki belőlük.

Ha ebből meg lehetne élni, én csak ezt a munkát végezném! Annyira feltölt, különös érzés, hogy miközben a tudásomat és a tapasztalatomat osztom meg, nem kiüresedek, hanem sokkal több, sokkal jobb leszek. Ugyanakkor nagyon szeretek csapatban dolgozni, az összetartozás érzése visz előre, és ezt a közösségi munkában érzem legintenzívebben. Ha közös a cél, annál nemesebbre nincs is szükség!

– Tehát elég sokan igénybe veszik a segítségedet. Ez is azt bizonyítja, hogy az átlagember nincs felvilágosítva a jogi összefüggésekről. Törvények, jogok, kötelezettségek vonatkoznak a társadalomra, de az oktatás mintha átsiklana fölöttük, nem kapunk konkrét felvilágosítást, egészen addig, amíg bajba nem kerülünk…

– Hihetetlen, hogy mennyi mindent nem tud az átlagember a törvényekről! Van egyfajta általános „felvilágosulatlanság” a társadalomban. Nem tudjuk, hogy egyik-másik jogi gondunkkal kihez fordulhatnánk, hogyan írhatnánk körül a problémáinkat, mi kellene ahhoz, hogy valaki ezeket megoldja.

Valamint a bürokráciában is elveszünk, a hivatalokban nincs egy könnyen érthető, átlátható útmutató még a frissen megjelent törvényekkel kapcsolatosan sem, pedig minden egyes eljárás hosszadalmas papírmunkához kötött.

Én egyébként nem úgy vagyok jogász, hogy jogász a titulusom, és ennyi. Én ebből és ennek élek. Nagyon szerettem tanulni, megérteni az összefüggéseket, és munkált bennem a vágy, hogy olyan dolgot tegyek, amivel értéket adhatok a közösségemnek; és a tevékenységem észrevehetővé válik. Olyan típusú személyiség vagyok, aki meg akar bizonyosodni arról, hogy amit tudott, azt megtette, méghozzá amilyen jól csak lehetett.

– A közös célért és közösségi élményért tartottad fontosnak, hogy a RMDSZ Kolozs megyei szervezet részese legyél?

– Főként azért, mert tudom, ha az RMDSZ nem látná el ezeket a feladatokat, és nem tenne a magyar emberekért, akkor nem lenne magyar képviselet.

Kötelességemnek érzem kivenni a részem a munkából, mert sok tapasztalatom és gyakorlati tudásom van, és ha képes vagyok adni a közösségemnek, miért ne tenném? Nem várhatom, hogy másvalaki tegye helyettem, úgy érzem, hogy ez az én feladatom. Nagyon kevesen kezdünk lenni, akik a közösségért merünk és próbálunk tenni. Újabban a fiatalok megszólítása, bevonása is a feladatunk. De hogy vonjuk be olyan tevékenységbe őket, amelyben mi sem hiszünk, mi sem aktiválunk? Példát kell mutatnunk másoknak: tenni kell, mert semmi sem történik anélkül, hogy valaki ne vállalna feladatot.

– Nagyon szép az, hogy a közösséget az egyszerű emberek szintjén képviseled. Közel mész Róza nénihez, Laci bácsihoz, és a „legkisebbek” közt kezded el a közösségi munkát. Jogi tanácsadói pályafutásodból mire vagy a legbüszkébb?

– Mivel kislány voltam, amikor elvesztettem édesapámat, megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor segítségre szorul vagy nélkülöz az ember. Később azt is megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor az apró segítségnek, egy bátorításnak hála, mindenem megvan. A meghatározó élményeim fényében merem kijelenteni, hogy szeretem az embereket, számomra mindenki egyenlő. A portással is ugyanúgy elbeszélgetek, mint egy magas beosztású személlyel.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Dónát úti körzetben egy idős hölgynek sikerült megoldanunk a problémáját: a vízvezetékére csatlakoztak a szomszédjai, a hölgy egyedül élt itthon, hiába kérlelte őket, nevették az okozott kárt, hiszen a hölgy fizette az ő számlájukat is. Amikor megkerestek a gonddal, vállaltam, hogy a helyszínre megyek, és hívtam magammal egy vízvezetékszerelőt is. Megriadt a szomszédság, amikor kiderült, hogy az idős hölgyet ügyvéd képviseli, és már a szakember is jelen van, hogy orvosolja a problémákat. Közös erővel meg is oldottuk, az idős asszony pedig sírva köszönte a közbenjárásunkat.

Bereczki Szilvia