Június 9-én Kolozs megyében is nagy sikert aratott az RMDSZ. A hét polgármester mellé sikerült eggyel több megyei önkormányzati képviselői mandátumot is szerezni 2020-hoz képest.
„Rekordszámú szavazatot sikerült hozni a június 9-i választásokon. Míg 2020-ban csupán 29 144-en szavaztak az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosi listájára, 2024-ben 43 339 személy szavazott bizalmat a jelöltjeinknek. A következő 4 évben 7 települést vezet majd RMDSZ-es polgármester, 130 önkormányzati képviselőre számíthat majd a magyar közösség” – mondta el Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
A Kolozs megyei önkormányzatban Vákár István, Balla Ferenc, Rés Éva, Antal Géza, Szabó-Csorba Zsuzsanna Emese, valamint Lörinczi Zoltán alkotják majd az RMDSZ frakciót.
Kolozsváron a helyi tanácsosi listára több mint 6 ezerrel több szavazat érkezett 2020-hoz képest. A szuperválasztási év első szavazásán az RMDSZ helyi tanácsosi listája 17 583 szavazatot kapott a kincses városban, amely négy önkormányzati képviselő bejutásához elegendő, így a Oláh Emese, Azzola Katalin, Dr. Bódizs György és Andacs Zsolt Levente képviseli a magyar érdekeket a kolozsvári helyi tanácsban.
Kolozs megyei nyertes polgármestereink:
- Asztalos István – Tordaszentlászló
- Balázs István Botond – Magyarszovát
- Balázs János – Kisbács
- Bodis László – Körösfő
- Csatlós Árpád – Buza
- Mărginean János – Várfalva
- Póka András György – Kalotaszentkirály.
Az önkormányzati választásokra az RMDSZ Kolozs megyei szervezete összesen 14 polgármesterjelöltet állított. A megméretkezők közül nem szerzett tisztséget Oláh Emese Kolozsváron, Márton Henrietta Judith Bálványosváralján, Zeng János Tordaszentmihályon, Balla Ferenc József Magyarkapuson, Szöllösi Sanda Magyargorbón, Grúz István Bonchidán, valamint Antal István Bánffyhunyadon.
A Kolozs megyei közigazagatási egységek több mint felében van helyi önkormányzati képviselője az RMDSZ-nek.
Ami a helyi önkormányzati képviselőket illeti sikerült növelni a mandátum számokat 12 közigazgatási egységben: Dés, Bánffyhunyad, Kisbács, Körösfő, Szászfenes, Magyarkapus, Erdőfelek, Magyarkáján, Kolozs, Katona. Az előző önkormányzati választásokhoz képest sikerült Aranyosgyéresen is visszakerülni a helyi tanácsba.
9 közigazgatási egységben viszont kevesebb helyi tanácsost sikerült küldeni 2020-hoz képest, Szépkenyerűszentmárton községben idén nem sikerült listát indítani a helyi közösségnek. Bár ebben az évben újra sikerült listát indítani Apahida községben, nem gyűlt össze a szükséges szavazatszám a tanácsosi mandátum megszerzéséhez.
Elnyert önkormányzati képviselői mandátumok közigazgatási egységekre bontva:
|
Közigazgatási egység |
Mandátumok |
|
Ajton |
1 |
|
Alsódetrehem |
1 |
|
Aranyosegerbegy |
3 |
|
Aranyosgyéres |
1 |
|
Bálványosváralja |
4 |
|
Bánffyhunyad |
4 |
|
Bonchida |
3 |
|
Borsaújfalu |
1 |
|
Búza |
3 |
|
Dés |
2 |
|
Egeres |
5 |
|
Erdőfelek |
3 |
|
Gyalu |
2 |
|
Gyeke |
1 |
|
Harasztos |
2 |
|
Kajántó |
1 |
|
Kalotaszentkirály |
7 |
|
Katona |
2 |
|
Kisbács |
7 |
|
Kiskalota |
1 |
|
Kolozs |
3 |
|
Kolozsvár |
4 |
|
Körösfő |
6 |
|
Magyargorbó |
4 |
|
Magyargyerőmonostor |
1 |
|
Magyarkályán |
3 |
|
Magyarkapus |
4 |
|
Magyarpalatka |
1 |
|
Magyarszarvaskend |
1 |
|
Magyarszovát |
4 |
|
Mikeháza |
1 |
|
Mócs |
1 |
|
Nemeszsuk |
1 |
|
Ördöngösfüzes |
2 |
|
Szamosújvár |
3 |
|
Szászfenes |
3 |
|
Szék |
7 |
|
Torda |
1 |
|
Tordaszentlászló |
7 |
|
Tordaszentmihály |
4 |
|
Tordatúr |
2 |
|
Várfalva |
7 |


