17,2 millió lejes költségvetés-kiegészítésről döntött a Kolozs megyei képviselő-testület mai rendes ülésén a kolozsvári filharmónia, illetve 3,6 millió lejről a kolozsvári Puck Bábszínház számára. Az összeg a helyi jövedelemadóból begyűlt összegek két százalékának visszaosztásából származik, amelyet az önkormányzatok alárendeltségében működő színházak, bábszínházak, operák és filharmóniák működésének támogatására fordítanak.

A kolozsvári filharmónia 17,2 millió lejes, a Puck Bábszínház 3,6 millió lejes támogatásban részesül, ezt a támogatási rendszert az RMDSZ továbbra is kiemelten támogatja az új kormányzati ciklusban is. Továbbá 2,5 millió lejes összeg elkülönítését hagytunk jóvá az intézmény tartalékalapjából 13 Kolozs megyei község javára, többek közt két RMDSZ által vezetett önkormányzat számára, Körösfőnek és Buzának, ahol a súlyos szárazság okozta vízhiány ellensúlyozására 84 ezer, illetve 50 ezer lejt szavaztunk meg. A magyarlakta települések fejlesztése prioritást élvez, igyekszünk orvosolni minden felmerülő infrastrukturális próblémát” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.

84 ezer lejt szavaztak meg Körösfő községnek egy ivóvízszivattyú állomás beszerzésére, Buzának 50 ezer lejt vízszivattyú beszerzésére állattartási pontok kialakítása céljából, 150 ezer lejt Ajton községnek a györgyfalvi ivóvízhálózatra való csatlakozás finanszírozására, 300 ezer lejt Egeres községnek helyi utak felújítására, 138 ezer lejt Esküllő községnek az esküllői általános iskola külső lépcsőinek javítására és az ördögkeresztúri kolostorhoz vezető mezőgazdasági út felújítására, 300 ezer lejt Harasztos községnek a harasztosi iskola épületének tetőjavítására, 200 ezer lejt Katona községnek községi utak felújítására, 103 ezer lej Szamosfő községnek szennyvíztisztító berendezés beszerzésére és telepítésére, 250 ezer lejt Tordaszentmihály községnek  árkok és járdák felújítási munkálataira a DN75 országúton, 300 ezer lejt Székelyjó községnek a Vigyázó meteorológiai állomásának két kabinjához vezető út felújítási munkálatainak kifizetésére, 300 ezer lejt lej Tordatúr községnek tetőjavításra a pusztaszentmártoni óvodának, 100 ezer lejt Járavize községnek három híd javítására, 250 ezer lejt Borsaújfalu községnek az általános iskola tetőszerkezetének és tetőgerendáinak felújítására.