Fontos számunkra a hagyományok ápolása és a közösségi tereink megőrzése: Kolozsvár önkormányzata idén 1,3 millió lejjel támogatja a magyar történelmi egyházakat. Templomaink, imaházaink és szociális intézményeink sokkal többet jelentenek egyszerű épületeknél. Olyan szellemi és közösségi bázisok, amelyek gerincét adják a helyi identitásunknak, összekötik a múltunkat a jelenünkkel, és stabil alapot nyújtanak a jövőnkhöz. A most jóváhagyott pénzügyi források révén közvetlenül segítjük a szakrális örökségünk megújítását, a közösségi terek karbantartását, valamint azokat a fejlesztéseket, amelyek élettel töltik meg a várost. Továbbra is azon dolgozunk, hogy ezeket az értékeket ne csak óvjuk, hanem generációról generációra tovább is adjuk.” nyilatkozta Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere.

 

A magyar történelmi egyházak finanszírozása a következőképpen oszlik el: a Szent Mihály-Plébánia a Szent István római katolikus templom felújítási munkálataiért 125 ezer lejes támogatást kap. A Római Katolikus Ferencesrend szintén 125 ezer lejes támogatásban részesül, illetve a Mária Szeplőtelen Szíve Templom 60 ezer lejt kap, amit szintén különböző felújítási munkálatokra szánhat.

A Hidelvei református templom idén 40 ezer lej keretösszegből, a Felsővárosi Református Egyházközség 19,4 ezer lejes támogatásból fedezheti a karbantartási munkálatait. Az Újalsóvárosi református templom 50 ezer lejt kap, míg az Irisz telepi református templom 35 ezer lejben részesül. A Kerekdombi református templom 88,5 ezer lejes támogatásban részesül, a Szamosfalvi református templom pedig 80 ezer lejt kap felújítási és karbantartási munkálatokra. A Bulgáriatelepi Református Egyházközség idei felújítási munkálataira 107 ezer lejt kap, a Tóvidéki református templom 14,5 ezer lejben részesül. Továbbá a Donát negyedi református templom 120 ezer lejes támogatásban részesül, a Kolozsmonostori Református Egyházközség pedig 45,6 ezer lejt kap.

Az Unitárius Egyházközség idén is 400 ezer lejes támogatásban részesül, ami a Brassai Sámuel Elméleti Líceum épületének felújítási munkálataira vonatkozik. 

 

Tanácshatározat: https://files.primariaclujnapoca.ro/2026/08/28/17.pdf